2011.07.28.
11:02

Írta: Pótzéhá Tanár Úr

Az olvasó kérdez - Képzési idő

"Gyermekem a PTE PMMK építőmérnök szakán most végezte a hatodik félévét. A képzés ideje 8 félév. A tanulmányait ugyancsak a PTE-n, a bölcsészkaron kezdte, ahol elvégzett két félévet. Most kapott egy határozatot, hogy még két félévet biztosít neki az egyetem államilag finanszírozott  képzésben. 

Az igaz, hogy már 8 félévet összesen „elhasznált”, mégis azt gondolom, hogy az építőmérnöki kar eleve 8 féléves, és ehhez kellene biztosítani neki a + 2 félévet. Rosszul gondolom? Segítene ennek megítélésében?"

 


Kedves Asszonyom!

Ha gyermeke 2008 szeptemberében kezdte meg tanulmányait a PTE PMMK-n, akkor az alábbi szabályok érvényesek rá:
1. finanszírozási státusza 1 tanév időtartamra szól;
2. 12 államilag támogatott félév áll összesen rendelkezésére (összes alap- és mesterképzését is beleértve);
3. a 12 félévből az adott képzéshez rendelt támogatási idő (a Felsőoktatási törvény 55.§-ában foglaltakkal összhangban) két félévvel hosszabb, mint az adott tanulmányok képzési ideje. Ezeket az adatokat a PTE Térítési és Juttatási Szabályzata alapján írom Önnek.
 
Ha tehát az építőmérnök képzés 8 féléves, akkor 8+2 féléve van annak elvégzésére (ahogyan nagyon helyesen gondolja) államilag támogatott formában, amennyiben
- a maximális 12-ből van még annyi, hogy ezt kihasználja, illetve
- a tanév végén nem megfelelő tanulmányi előmenetele miatt nem sorolták át költségtérítéses képzésbe.
Kérdés:
- hány államilag támogatott félévet használt el a hallgató a korábbi képzésén?
- korábbi képzéséről az építőmérnök képzésre rendes felvételi eljárással került be, vagy átjelentkezett?

Az átjelentkezés kérdése azért fontos, mert ha így került jelenlegi képzésére, akkor az átvételi határozat tartalmazta a képzés elvégzésének feltételeit, így a felhasználható államilag támogatott félévek számát is.
A korábbi képzésen elhasznált államilag támogatott félévek száma pedig azért lényeges, mert azok már levonódtak az maximálisan felhasználható 12-ből.

Ha mindezen kérdések megválaszolása és átgondolása után is azt látják, hogy a 8+2 félév kihasználása lehetséges, azt tanácsolom, hogy a határozat ellen fellebbezzenek a fenti indokokkal.


1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://potzeha.blog.hu/api/trackback/id/tr773106655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balendre 2013.11.28. 12:34:06

Tisztelt Tanár Úr! Az államilag támogatott félévekkel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Nos! Az alapdiplomámat (6 félév) 1988-ban szereztem meg. Ez államilag finanszírozott volt. A mai napig még néhányszor "koptattam" a felsőoktatás padjait, de ezek a diplomák mindegyike fizetős volt. Most a munkahelyem kötelezett master szintű diploma megszerzésére, amely 2-3 félév lenne. Jogosult vagyok-e még államilag finanszírozott helyre? Valahol van-e ez regisztrálva, hol tartják ezt nyilván? Köszönöm! Endre.
süti beállítások módosítása